A következő címkéjű bejegyzések mutatása: youtube. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: youtube. Összes bejegyzés megjelenítése

Aminek vége van, annak vége van, aminek nincs vége, annak nincs vége.

Ez az egyik kedvenc szabályom az open space módszertanból. Sok helyzetben segített már átkeretezni és máshogy látni azt, ami éppen történik.

Leginkább azt fejezi ki számomra, hogy egy beszélgetésben, találkozásban, kapcsolatban milyen fontos észrevenni és lezárni azt, ami véget ért a saját természetes módján, hogy engedjük el és ne ragaszkodjunk hozzá többé. És mennyire fontos észrevenni egy ugyanilyen folyamatban, aminek egész egyszerűen, a dolog természetéből adódóan folytatódnia kell.



Ha egyszerűen akarok fogalmazni, ez a bejegyzés arról szól, hogy lezárult az Én-Te-Ő programunk dunaszerdahelyi csoportja, és javában zajlik a pozsonyi, de egy kicsit azért ennél többről is szól.


Hogy hiszek abban az elven, amit Hunčík Pétertől úgy tanultunk, hogy minden kijárat bejárat valahová, tehát a csoport zárásával nem csak lezártunk ajtókat és kapukat, hanem legalább annyit nyitogattunk is. 
Hogy lesz legalább egy valaki, akinek egy új életszakasza kezdődik ezekkel a találkozásokkal, vagy hogy mindannyiuk életében nyitottunk egy új "lapot". 

És, hogy sok év múlva, amikor Valaki majd a tévében nyilatkozik, vagy a TEDx-en ad elő élete nagy művéről, akkor a sztorinak lesz egy olyan eleme, hogy 2013 tavaszán az egyik én-te-ő csoportban megérett benne valami, vagy találkozott valakivel, vagy kimondott egy önmaga számára fontos mondatot, vagy elkezdődött benne valami. 

Egyik kedves fejlesztői mondásom, hogy soha nem tudhatod, hogy a másik életében a találkozás utolsó csepp-e a pohárba, első, vagy középső. 
Úgyhogy, ahogy a labirintus-meditáció kezdetén mondani szokás: Jó utat! 
Mindenkinek, minden értelemben. Még mindig. 




Örömhír

Hogy ismét kapcsolódjunk kicsit az évkörhöz, azzal indítanám, hogy a keresztény kultúrkörben húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük.
Ami jelentheti az Élet győzelmét a halál felett, és a földi életen túli, örök boldogság ígéretét is. Ami azért eléggé pozitív jövőkép, valljuk be.

Ennek az örömhírnek a továbbadása innentől fogva elég egyértelmű küldetés. Már csak azért is, hogy hozzájáruljunk az egyébként savanyodásra igen hajlamos társadalmunk életbe és az elérhető boldogságba vetett bizalmának növekedéséhez.

Az alábbi kis videó sok mindenről szólhat. Nekem itt és most leginkább arról, hogy mennyire könnyen tovább adható a vidámság. Még akkor is, ha teljesen "indokolatlan".


Kövesd a napfényt

Vagy ahogy a rádiókban mondanák:
ezt a számot küldjük szeretettel a dunaszerdahelyi csoportnak, és mindenki szereti.

Életigenlés kapszula alakban,
feléleszti a tavaszba és a megújulásba vetett hitünket.

lágy és kedves
szívmelengető

intuíció-erősítő

hallgassátok sokszor!


Dunaszerdahely - első találkozás, egy lépésre a világvégétől

Az elmúlt hét végén, közvetlenül a március idusi hókatasztrófák után, 
megkezdte működését a Dunaszerdahelyi csoportunk. 

Jelen sorok írója, csak koordinátori minőségében tud beszámolni az indulásról, ami azt jelenti, hogy többé-kevésbé kívülről figyelve az eseményeket, dilemmákat, lelki és szellemi összecsapásokat, félelmeket, ellenállásokat, hajtóerőket és hiteket, amelyek az indulást megelőzték, és nem kis energiát belepakolva abba, hogy a körülményekhez képest minden a lehető legnagyobb rendben legyen. 

Csütörtök este beállt a hóhelyzet, a Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól / Fine, Thanks vetítésére érkezett kollégák és csoporttagok Komáromban rekedtek röpke 24 órára, a KN-DS útvonalak elzáródtak, és megkezdődött a csoportindulásig tartó visszaszámlálás. 
Osztottunk, szoroztunk, mérlegeltünk, telefonáltunk, A, B és C verziókat gyűjtögettünk, érveltünk, lelkiztünk, nekirugaszkodtunk.

(minden szimbolikus. mondom én. a nagy büdös lóf*** szimbolikus, mondja ő. az szimbolikus, amit annak látsz. nem jutottunk kompromisszumra. de nem is baj.)

És akkor, megnyíltak az utak. 
Elindult hazafelé a DS-kontingens, hajóján Till Timi csoportvezetővel,
meggyőződtünk róla, hogy a csoporttagoknak is vannak utazási- és szállásalternatíváik, 
majd pedig a mindezek alatt irodában dolgozó Urbán Peti csoportvezetőhöz érkező teljes stáb elkezdte a ráhangolódás szent folyamatát. 




Másnap csoport. Mélységek és magasságok, felszabadultság és megérintettség, elköteleződés és lelkesedés, ellenállás és elfogadás. 
Kulcsszavakban csak ennyit. 
Most szombaton folyt köv. 

Jó utat, Nektek, DScsoport!


és sajnos nem hagyhatom ki a hirtelen jött tél kapcsán az örökérvényűt: 



Hamarosan KEZDŐDIK!

Hamarosan kezdődik a tavasz.
Hamarosan indulnak a csoportok.
Szerdahelyen, Ipolyságon,
ÉS
Pozsonyban is.

Lelkesedünk,
készülünk.
meg izgulunk is persze.
A közös alkotás, új-út-építés, minőségi ráhangolódás jegyében.

és hogy a hétre is legyen zene, hát tessék
(kicsit, de csak egészen picit lehet, hogy elcsépelódött mára. de azért az alapvető üzenetével egyetértünk)


Szenvedély

Amikor először kérdezték meg tőlem, hogy mi a SZENVEDÉLYem, akkor elsőre belém ragadt a szó. 
"Mi az a munka, amit akkor is csinálnál az életedben, ha nem fizetnének érte. Sőt, ha neked kellene fizetned, hogy csináld?" - kérdezte tovább.

Mert akkor leszünk boldogok, ha szenvedéllyel éljük az életet. Az egészen apró dolgokat is, és a munkát is. 

A Holstee Manifestoval egy zürichi változás-ügynök bolt kirakatában találkoztam először. Azóta kiragasztottam néhány helyre, elküldtem ezreknek, és minden nap van egy mondat, ami felidéződik bennem. 
Hát tessék, most megosztom Veletek is. Képben, és mozgóképben egyaránt. 
Egyfajta házifeladatként is a csoportjaink tagjainak. Ezt fogjuk életre váltani a program végére :)


Színesek az álmok

Múlt pénteken, illetve folytatólagosan szombaton is nagy-tervezést tartottunk a projekt stábjával: összeérett a szakmai tartalom, bezsongtunk az elérendő célok iránt, egymásra hangolódtunk, korrigáltunk, megértettünk átkereteztünk,
és megterveztük az egyes csoport-napok célját, tartalmát, kimenetét, valamint a hozzájuk tartozó köztes feladatokat is.

És sokat beszélgettünk arról, hogy mi lehet vajon a megfelelő méretű akció, amit be lehet építeni a programba, mint élmény, illusztrációt arról, hogy a körülöttünk lévő világ változtatható.

Szóba kerültek a kulturális flash-mobok, a közvetlen környezetünket  megrázó pozitív élmények, utcai művészkedések is. És sorolódott köréjük sok érv, ellenérv.

Mindenek ellenére és mellett is, én szeretem, amikor valaki kimegy az utcára és valami szokatlan jót csinál. A stáb után Magashegyi Underground koncerten voltunk, és annak utórengéseként találtam ezt, gondolom, nem véletlenül.

Szerintetek milyen lenne, ha valamelyik régiódzsetten csinálnánk ehhez hasonló örömzenélést?