Hogy ismét kapcsolódjunk kicsit az évkörhöz, azzal indítanám, hogy a keresztény kultúrkörben húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük.
Ami jelentheti az Élet győzelmét a halál felett, és a földi életen túli, örök boldogság ígéretét is. Ami azért eléggé pozitív jövőkép, valljuk be.
Ennek az örömhírnek a továbbadása innentől fogva elég egyértelmű küldetés. Már csak azért is, hogy hozzájáruljunk az egyébként savanyodásra igen hajlamos társadalmunk életbe és az elérhető boldogságba vetett bizalmának növekedéséhez.
Az alábbi kis videó sok mindenről szólhat. Nekem itt és most leginkább arról, hogy mennyire könnyen tovább adható a vidámság. Még akkor is, ha teljesen "indokolatlan".
A micsinálásról mindenki tud beszélni.
Jellemzően arról beszélünk.
Gondolj csak bele, hogy ha megkérdezik, KI VAGY, akkor a legtöbb esetben válaszként elkezded sorolni, hogy mi mindennel foglalkozol.
Nehéz rögtön a lényegre térni.
Simon Sinek, aki első találkozásunk óta jópár tréningünk "vendége" volt,
arról beszél nagyon egyszerűen,
történelmi anekdotával és agykutatással alátámasztva,
hogy miért bír nagyobb mozgósító erővel mások felé,
ha letisztult missziód van.
Küldjük a dunaszerdahelyi csapatnak, és mindenkinek, akit érdekel:
Panaszkodunk sokat, hogy semmire sincsen idő. Hogy futunk magunk után. Hogy tele a naptár. És ez mind igaz is. Aztán vannak, akik azt mondják, hogy az embernek arra van ideje, amire csinál magának. Ez is igaz. Érezzük a mindennapjainkon, hogy szinte semmire, vagy legalábbis semmi extrára nincsen pénz, válság van. És tényleg az van. Aztán vannak, akik azt mondják, van pénz, csak nem ott, ahol gondolnánk. Merthát mennyi drága autó szaladgál az utcán. És ez is igaz.
Panaszkodunk, hogy mennyire megváltozott a világ, ma már sehol nincsenek ott a régi értékek, embertelenség vesz körül mindenütt. És ez bizonyára igaz. Aztán pedig körmünk szakadtáig küzdünk érte, hogy jobb világot teremtsünk, mert valahol mélyen hiszünk benne, hogy mi tudunk jobb világot alkotni. És hát persze, hogy tudunk. Aztán, amikor végére értünk a körmünkszakadtáig-munkának, akkor megcsap a mélyről jövő vágy, hogy olyan jó lenne töltekezni, önmagunknak is lehetőséget adni néha a kilégzésre, és a belégzésre, megpihenésre, őszinteségre, álcák és szerepek nélküliségre, ember-ember kapcsolódásra. A hiteinket megrázó és felbirizgáló élményre. De sajnos nincs rá időnk. Pénzünk meg tényleg. És ez is mind-mind igaz. De mi lenne, ha egyszer előbb hagynád magad megérinteni a meghívástól és csak utána nyitnád ki a naptárodat? Ha először meghallgatnád, hogy a meghívó rezonál-e a mélyről jövő vágyaidra? Legalább gazdagabb lennél egy bizsergető érzéssel. Utána majd ráérsz megküzdeni a naptárad vagy a pénztárcád sárkányaival. És ha előbb megélted a meghívást, és megszületik benned az akarat, akkor majd könnyű lesz átrendezni időt és pénzt. Fontos neked a világ, fontosak azok az emberek, akikért dolgozol, fontos az ügy, fontos a jövő. De te magadnak fontos vagy? itt és most, adj magadnak 5 percet, hallgasd meg ezt a zenét, és kérdezd meg magadtól, mire van leginkább szüksége a benned élő vezetőnek?
"Isten arról álmodik, hogy nem mindig csak követik.
Hanem egy szép napon majd utolérik páran,
Akik rendet tesznek itt lent ebben a világban.
Én hiszem, hogy Te lehetsz az, ki felvezet a csúcsra,
Hisz' nálad van az ajtó, tessék, itt a kulcsa."
Mi kínálunk egy
csoportot, néhány inspiráló találkozást, nézőpontot, elfogadó közeget,
figyelmet, és új, elvihető gondolatokat. Ha kéred ezt, gyere velünk!
Múlt pénteken, illetve folytatólagosan szombaton is nagy-tervezést tartottunk a projekt stábjával: összeérett a szakmai tartalom, bezsongtunk az elérendő célok iránt, egymásra hangolódtunk, korrigáltunk, megértettünk átkereteztünk,
és megterveztük az egyes csoport-napok célját, tartalmát, kimenetét, valamint a hozzájuk tartozó köztes feladatokat is.
És sokat beszélgettünk arról, hogy mi lehet vajon a megfelelő méretű akció, amit be lehet építeni a programba, mint élmény, illusztrációt arról, hogy a körülöttünk lévő világ változtatható.
Szóba kerültek a kulturális flash-mobok, a közvetlen környezetünket megrázó pozitív élmények, utcai művészkedések is. És sorolódott köréjük sok érv, ellenérv.
Mindenek ellenére és mellett is, én szeretem, amikor valaki kimegy az utcára és valami szokatlan jót csinál. A stáb után Magashegyi Underground koncerten voltunk, és annak utórengéseként találtam ezt, gondolom, nem véletlenül.
Szerintetek milyen lenne, ha valamelyik régiódzsetten csinálnánk ehhez hasonló örömzenélést?
Edi Rama egy alkotóművész-polgármester, aki Tirana újraszínezéséről beszél hihetetlen izgalmasakat, nagyon szimpatikus módon.